- Ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
- Ne kiabálj…
- Ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
- Nem érted?, nem bántalak…
- Ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
- Azért vegyél levegőt is…
- Ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
- Az isten szerelmére MEGFULLADSZ, basszameg!
- …
- Csakhogy… na, most maradj egy kicsit csöndben. Huh, hadd szedjem össze magam egy kicsit. Ilyen visítást még életemben nem hallottam. Ja, de, egyszer megcibáltam egy nyuszi fülét, de aztán abbahagyta, amikor leszakadt a feje. HM… mindegy.
- Ki vagy te?
- Az nem fontos. Te viszont Éva vagy, ha jól látom. Mit csinálsz itt?
- Csak sétálgatok.
- Aha. Ádám hol van?
- Épp a növényeket ellenőrzi, hogy mind megvannak e, és hogy minden rendben van a kertben, ahogy az Úr parancsolta.
- És te miért nem segítesz neki?
- Háztartásbeli vagyok, nem feladatom ilyenekkel foglalkozni.
- Hol van itt háztartás? Egyáltalán: hol van itt ház? Különben meg honnan vetted ezt a hülyeséget?
- Nem tudom, talán isteni sugallatra…
- Jól van, hagyjuk. És mi lesz az ebéd?
- Amit az Úr juttat nekünk.
- Hagyjuk ezt a hülyeséget. Csinálj paprikáskrumplit.
- Az meg mi?
- Eh, még ezt sem tudod. Itt van ez a fa. Tépjél le egy gyümölcsöt róla, és tűzön grillezd meg. Kielégítő táplálék, és finom is amellett.
- De erről nekünk tilos szedni. Az Úr megtiltotta.
- Igen, miért?
- Azt mondta, ha hozzáérünk, meghalunk.
- Tap. Hozzáértem. Nem haltam meg. A te urad kicsit hazudós, nemde?
- De nekünk akkor sem szabad érinteni se.
- Azért próbáld ki. Látod? Nekitámaszkodom, és semmi bajom nem lesz tőle. Neked se lesz.
- Hát…
- Na, ne kéresd magad.
- És ez a paprikáskruplifa?
- Mi…? Jesszus, dehogyis. Ez egy ambróziafa, a gyümölcséből készül a szennyei manna. Na, tépjél egyet, és told a búrádba.
- Éva, te mit csinálsz?
- Ó, Ádám, én nem is tudom. Ide jött valaki, és azt mondta, hogy szedjek a fáról egy gyümölcsöt.
- De hát a fa érintése is halálos!
- Ugyan már, nem haltam meg. Itt van a kezemben a gyümölcs…
- De ki volt az egyáltalán?
- Fogalmam sincs, nem mutatkozott be.
- És haraptál már belőle?
- Még nem.
- Különös, ennek a fának nem tudjuk a nevét.
- Azt mondta az idegen, hogy alma, vagy micsoda.
- Vajon ki lehetett az és honnan jöhetett?
- Talán Üzbegisztánból egy átutazó bölcs…
- Mi az az Üzbegisztán?
Végül mindketten belakmároztak az ambróziafa terméséből, amitől Ádám megtanulta befogni a száját, és menthetetlenül elkezdett működni az agya. Érdekes módon a kettő valahogy nem megy egyszerre az embereknek: a beszéd és a gondolkodás. Éva viszont sokkal többet evett belőle, valószínűleg azóta hiszi magáról, hogy mindent jobban tud. Falánk egy nőstény. Akárhogy lett-légyen is, csekélységem ráhatására a főnök megtudta, hogy mi történt, és kicsit kiakadt. Joggal várhattam, hogy az egész kísérletet a koszos állatkerttel meg a majomszabásúakkal együtt felégeti, és nem kell több figyelmet fordítanunk rá, ám nem ez történt.
- Ádám! Megtiltottam neked, hogy egyél annak a fának a terméséből!
- Hát… az úgy volt…
- És szétdobáltátok a csutkákat! Ez megbocsájthatatlan!
- De hát biológiailag lebomlik, vagy nem?
- Hát nem érted, emberfattyú? Ez a tudás fája! Ha a csutkát megeszik a kukacok, akkor azok is okosak lesznek! Meg a rigók, amik csipegetnek belőle. Belegondoltál abba, hogy nézne ki egy rigólakótelep? Azt csipognák azzal a csőrükkel a rigópanelban, hogy milyen drága a rigógáz! És teheneket tartanának, amiket aztán levágnak, és gépesített vágóhidakon szalámit és bőrfotelt készítenének belőlük. Ezért úgy döntöttünk – figyelembe véve a szabad akarattal bíró lényekre vonatkozó egyezményt is – hogy kiűzettetsz a paradicsomból, te és a nejed is. Kerubok! Mutassatok ajtót nekik!
- Arra van az ajtó.
A jelzett irányban, keletre az Édent a Tauri többi részétől elválasztó elektromos kerítés kapuja volt. A kerub őrség kitessékelte Ádámot és Évát Édenből. Ott vártam a díszes menetre.
- Hát nem mondom, hogy jó üzletet kötöttél.
- Te ki vagy?
- Az én nevem Loki. De ez nem fontos. Lilith és Éva 1.0 arrafelé tengetik napjaikat, szerintem alapítsatok valami kolóniafélét. És ne húzzatok ujjat a mamutokkal. Jó szórakozást.
Na mit szólsz, főnök, hát nem szánalmasak? Két napot se élnek túl odakint.
- Loki! Ha megtudom, hogy a te kezed van a dologban, kitekerem a nyakad.
- Ne aggódj emiatt, nem fogod megtudni. Soha.
- Hm… Viszont most nincs, aki a kertet őrizze.
- Összedobunk néhány robotot, azok majd intézik, amit kell. És némi műszerolajon kívül mást nem akarnak enni sem.
- Várjatok!
- Szűzmáriaédesanyám! Aki a mennybe’ lakozol titokban… ugye nem hívod vissza őket?
- Nem. Csak adok nekik ruhát, nehogy megfázzanak éjszaka.
Így lett kitéve az ember Édenből. Persze ezzel nem lett vége a sztorinak, mert nem hagytuk teljesen magukra őket. Egyik nap, amikor épp semmi dolgom nem volt, felkerestem Ádámot, és beszélgettünk kicsit.
- Te, Ádám, mit rinyálsz még mindig? Várható volt, hogy ez fog történni… persze te ezt nem tudhattad. De most, hogy már eszed is van, nem csak lézengsz a kertben, gondolj bele: az istened egy szemét. Gyakorlatilag csapdát állított neked, és biztos lehetsz benne, hogy minden adandó alkalommal el fogja ezt játszani veled. Bármerre mész is, bármit is tegyél, mindig arra fog törekedni, hogy az esendőségedre és a gyengeségedre emlékeztessen. És te bele fogsz sétálni a csapdáiba, mert egy kretén vagy.
- Az Isten jó hozzám, és tudom, hogy nem akar nekem rosszat.
- Ó, dehogynem, majd ráébredsz.
- Ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
- Nem érted?, nem bántalak…
- Ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
- Azért vegyél levegőt is…
- Ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
- Az isten szerelmére MEGFULLADSZ, basszameg!
- …
- Csakhogy… na, most maradj egy kicsit csöndben. Huh, hadd szedjem össze magam egy kicsit. Ilyen visítást még életemben nem hallottam. Ja, de, egyszer megcibáltam egy nyuszi fülét, de aztán abbahagyta, amikor leszakadt a feje. HM… mindegy.
- Ki vagy te?
- Az nem fontos. Te viszont Éva vagy, ha jól látom. Mit csinálsz itt?
- Csak sétálgatok.
- Aha. Ádám hol van?
- Épp a növényeket ellenőrzi, hogy mind megvannak e, és hogy minden rendben van a kertben, ahogy az Úr parancsolta.
- És te miért nem segítesz neki?
- Háztartásbeli vagyok, nem feladatom ilyenekkel foglalkozni.
- Hol van itt háztartás? Egyáltalán: hol van itt ház? Különben meg honnan vetted ezt a hülyeséget?
- Nem tudom, talán isteni sugallatra…
- Jól van, hagyjuk. És mi lesz az ebéd?
- Amit az Úr juttat nekünk.
- Hagyjuk ezt a hülyeséget. Csinálj paprikáskrumplit.
- Az meg mi?
- Eh, még ezt sem tudod. Itt van ez a fa. Tépjél le egy gyümölcsöt róla, és tűzön grillezd meg. Kielégítő táplálék, és finom is amellett.
- De erről nekünk tilos szedni. Az Úr megtiltotta.
- Igen, miért?
- Azt mondta, ha hozzáérünk, meghalunk.
- Tap. Hozzáértem. Nem haltam meg. A te urad kicsit hazudós, nemde?
- De nekünk akkor sem szabad érinteni se.
- Azért próbáld ki. Látod? Nekitámaszkodom, és semmi bajom nem lesz tőle. Neked se lesz.
- Hát…
- Na, ne kéresd magad.
- És ez a paprikáskruplifa?
- Mi…? Jesszus, dehogyis. Ez egy ambróziafa, a gyümölcséből készül a szennyei manna. Na, tépjél egyet, és told a búrádba.
- Éva, te mit csinálsz?
- Ó, Ádám, én nem is tudom. Ide jött valaki, és azt mondta, hogy szedjek a fáról egy gyümölcsöt.
- De hát a fa érintése is halálos!
- Ugyan már, nem haltam meg. Itt van a kezemben a gyümölcs…
- De ki volt az egyáltalán?
- Fogalmam sincs, nem mutatkozott be.
- És haraptál már belőle?
- Még nem.
- Különös, ennek a fának nem tudjuk a nevét.
- Azt mondta az idegen, hogy alma, vagy micsoda.
- Vajon ki lehetett az és honnan jöhetett?
- Talán Üzbegisztánból egy átutazó bölcs…
- Mi az az Üzbegisztán?
Végül mindketten belakmároztak az ambróziafa terméséből, amitől Ádám megtanulta befogni a száját, és menthetetlenül elkezdett működni az agya. Érdekes módon a kettő valahogy nem megy egyszerre az embereknek: a beszéd és a gondolkodás. Éva viszont sokkal többet evett belőle, valószínűleg azóta hiszi magáról, hogy mindent jobban tud. Falánk egy nőstény. Akárhogy lett-légyen is, csekélységem ráhatására a főnök megtudta, hogy mi történt, és kicsit kiakadt. Joggal várhattam, hogy az egész kísérletet a koszos állatkerttel meg a majomszabásúakkal együtt felégeti, és nem kell több figyelmet fordítanunk rá, ám nem ez történt.
- Ádám! Megtiltottam neked, hogy egyél annak a fának a terméséből!
- Hát… az úgy volt…
- És szétdobáltátok a csutkákat! Ez megbocsájthatatlan!
- De hát biológiailag lebomlik, vagy nem?
- Hát nem érted, emberfattyú? Ez a tudás fája! Ha a csutkát megeszik a kukacok, akkor azok is okosak lesznek! Meg a rigók, amik csipegetnek belőle. Belegondoltál abba, hogy nézne ki egy rigólakótelep? Azt csipognák azzal a csőrükkel a rigópanelban, hogy milyen drága a rigógáz! És teheneket tartanának, amiket aztán levágnak, és gépesített vágóhidakon szalámit és bőrfotelt készítenének belőlük. Ezért úgy döntöttünk – figyelembe véve a szabad akarattal bíró lényekre vonatkozó egyezményt is – hogy kiűzettetsz a paradicsomból, te és a nejed is. Kerubok! Mutassatok ajtót nekik!
- Arra van az ajtó.
A jelzett irányban, keletre az Édent a Tauri többi részétől elválasztó elektromos kerítés kapuja volt. A kerub őrség kitessékelte Ádámot és Évát Édenből. Ott vártam a díszes menetre.
- Hát nem mondom, hogy jó üzletet kötöttél.
- Te ki vagy?
- Az én nevem Loki. De ez nem fontos. Lilith és Éva 1.0 arrafelé tengetik napjaikat, szerintem alapítsatok valami kolóniafélét. És ne húzzatok ujjat a mamutokkal. Jó szórakozást.
Na mit szólsz, főnök, hát nem szánalmasak? Két napot se élnek túl odakint.
- Loki! Ha megtudom, hogy a te kezed van a dologban, kitekerem a nyakad.
- Ne aggódj emiatt, nem fogod megtudni. Soha.
- Hm… Viszont most nincs, aki a kertet őrizze.
- Összedobunk néhány robotot, azok majd intézik, amit kell. És némi műszerolajon kívül mást nem akarnak enni sem.
- Várjatok!
- Szűzmáriaédesanyám! Aki a mennybe’ lakozol titokban… ugye nem hívod vissza őket?
- Nem. Csak adok nekik ruhát, nehogy megfázzanak éjszaka.
Így lett kitéve az ember Édenből. Persze ezzel nem lett vége a sztorinak, mert nem hagytuk teljesen magukra őket. Egyik nap, amikor épp semmi dolgom nem volt, felkerestem Ádámot, és beszélgettünk kicsit.
- Te, Ádám, mit rinyálsz még mindig? Várható volt, hogy ez fog történni… persze te ezt nem tudhattad. De most, hogy már eszed is van, nem csak lézengsz a kertben, gondolj bele: az istened egy szemét. Gyakorlatilag csapdát állított neked, és biztos lehetsz benne, hogy minden adandó alkalommal el fogja ezt játszani veled. Bármerre mész is, bármit is tegyél, mindig arra fog törekedni, hogy az esendőségedre és a gyengeségedre emlékeztessen. És te bele fogsz sétálni a csapdáiba, mert egy kretén vagy.
- Az Isten jó hozzám, és tudom, hogy nem akar nekem rosszat.
- Ó, dehogynem, majd ráébredsz.
